Részemről ez a nap is jól ment, de bevallom őszintén, attól tartok el fogok hízni. Nem kívánom a cigit egyáltalán, de állandóan zabálnék. Mindent megadnék mondjuk egy pizzáért, vagy gyrosért, holott a legkevésbé sem vagyok éhes.
Van itthon egy szobabicikli. Azon tekerek egy kicsit, ha úgy érzem, hogy "bűnös" étvágy fog el. De attól félek, hogy ezzel csak késleltetem az egy számmal nagyobb ruhákat. Persze lehet, hogy nem lesz igazam, és hétköznap nem lesz sem időm, sem lehetőségem ezen agyalni, de azt majd akkor írom le. Mindenesetre úgy gondolom, hogy az első két legnehezebb napot túléltem. Nem igazán pörgök ezen a dohányzás témán szerencsére, nem is akarok rágyújtani.
Viszont a menyasszonyom még nem készült fel. Eléggé lelkiismeretfurdalásom van, hogy belerángattam egy olyan dologba, amiben egyáltalán nem akart részt venni. Ez pedig újabb kudarcélménnyel gazdagítja, aminek kizárólag én vagyok az oka. Viszont félek, hogy mások meg őt fogják hibáztatni, pedig nem hibás. Ugyanazt élte át, mint én fél évvel ezelőtt. Csak én nem mertem szólni, csak tűrtem, ami odáig vezetett, hogy azt gondoltam utálom őt, és nem akarok vele élni. Ő legalább szólt, őszintébb és bölcsebb is nálam, mégis úgy érzem magát hibáztatja.
Akárhogy is lesz a vége, muszáj lesz megmutatnom neki, hogy vele vagyok, és együtt sikerülni is fog. Kitalálom addig, hogy segítsek neki, amikor elérkezettnek látja az időt. Nekem így még sok dolgom van. Legfőképpen a végsőkig kitartani, ami a dolgok jelenlegi állása szerint elég könnyű lesz.
